Kedd. Lejárt a munkanap kb 16:00kor. Úristen, mit csinálok este 10ig? Programom van szerencsére, boulderezni megyek. Ez falmászás biztosítás nélkül, egyedül. Nem kell hozzá társ, se semmi. Magányosoknak megfelelő adrenalin, és erősítő gyakorlat. 

Olyan boulder clubban járok ahol nem voltam soha, azt se tudom mi hol van, teljesen kezdő vagyok. Itt mindenki rutinosan helyezkedik, és mozog. Igazából leszarom hogy kezdő vagyok, az egyik ismerősöm azért nem jön mert szégyelli hogy nem tud falat mászni. És akkor mi van? A legegyszerűbb útvonalakon próbálkozok, kissebb sikerekkel. Beolvadok a környezetbe, és elkezd repülni az idő. Ősztönös falmászási próbálkozások, pihenések, és mások trechnikáinak figyelése váltogatja egymást. Izgalmas dolog, beszippantott magába az egész.

Ritkán éreztem ilyen, főleg ha sportról van szó. Fel se eszmélek, már este 9 óra... Elment az idő. Olyan mintha egy másik világba csöppentem volna. Egy másik világba ahol falak léteznek, célok, megmásznivaló utak, és küzdelem. Fizikai küzdelem, és lelki küzdelem, a magasság és a félelem ellen. Tetszik a dolog.

Este elmegyek az az Erzsébet híd aljához kocsival, és elgondolkodok a látottakon, közben epikus zenéket hallgatok.

Este szinte elégedetten fekszek az ágyba, sikerült túlélnem. Sikerült nem nyúlnom se szgép, se TV-hez. Győzelem.

FCKMODERNWORLD4!! Megyek tovább a saját utanom, olyan úton ahol nem akadályoznak a sátáni gépszörnyek.