Délelőtt befejeztem a munkát az előző cégemmel, hála Istennek befejeztük, leadom a számlám és soha többet a viszont nem látásra. Beadom az önéletrajzomat két jó nevű helyre. Aztán elmmegyek a másodlagos pénzkeresést csinálni. 

Egész délután csinálom, majd este hazaérek. Gondolkodok mit csináljak, hogy pénz, vagy inkább futni menjek. A pénz mellett döntök. Rosszul döntöttem, végül nem tudok dolgozni, Isten csapásaként értelmezem a dolgokat. Az eső miatt haza kell mennem. Vert seregként távozok, már megint egy nap csak pénzkereséssel... Már megint. Egész életemben, nagyon sok ilyen napom volt. A pénzt könnyű megkeresni szerintem, én ebbe menekülök. Istenem, de miért? Én buzeráns. Megvan mindenem, autó, lakás, motor, minden... Többhónapra elegendő tartalék, akkor mi a faszért menekülök ebbe?

Ez az este, Isten csapása lesújtott rám. Nagyon mélyen érintett.Éjszakai vasútállomáson ballagok hazafele, esőben, külünleges a hangulat. Ha ezt Gy. látná. Gy., a volt főnököm. A napokban halt meg a Balatonon, épp amikor átúszást csináltam. 3 évig votl a főnököm, bár nem voltunk barátok, és nem volt nagy összhang köztünk, de mindig jóindulatú volt, és én is tiszteltem. Megindított a halála. De 48 évesen sokmindent elért, szép családot nevelt fel, 3 nagy gyereke van. Ő nyugodtan mehet a túlvilágra, ezzel a tudattal. Én meg... Itt szenvedek, nem találom önmagam, nem tudom mit kellene tennem.

Hazafelé megyek kocsival, Gy-re gondolok, és magamra. Mit gondoltam, 13-14 évesen, hogy 31 évesen hol fogok tartani? Hát nem erre gondoltam. Nem vagyok büszke magamra. Szégyellem magam amiért ide süllyedtem. Gyakorlatilag egy fesztiválra nem tudok elmenni, mert nincsenek barátaim akikkel mehetnék. És ahellyett hogy tennék ellene engem a pénz foglalkoztat. Te gyáva alak, te homár.  Könny kicsordul a szememből. 

Nem tudom merre tovább. Nem tudom hogyan tovább. Nem tudom hogy kellene elmozdulni innen. Maga az elvonó nagyon jó, de nem szabadna arra használni hogy most munkamániás legyek. Nem erre találtam ki. 

Kétségbe vagyok esve, el vagyok veszve. Azthiszem még nagyobbakat kell lépni, mégjobban eltávolodva a komfortzónából. Sőt, a mostani, megszokott életemtől minnél előbb el kellene tolódni, más irányba. Ez így vakvágány, agyhalál. Az, hogy hová lépek, és miként, még döntés tárgya. Jelenleg nem tudom. :(