Hétfő munkanap. 17:00, lassan húzok haza a munkahelyről... Vigyem haza a szgépet? Persze, aztán könnyű lesz előkapni és csinálni rajta valami szarságot, ott hagyom inkább, hadd porosodjon a kis droid. Este futni megyek, este a Margitsziget, gyönyörű... A parlament, a belváros, a fények... Találtam egy lányt is, szép haj, szép arc, rövid szoknya. Kétszer összenézünk,,, De én futás után vagyok, és nincs kedvem most ismerkedni. Kár. Pedig már nincs veszteni valóm, 29 vagyok, nem volt még komoly barátnőm, mit félek az elutasítástól, a lebőgéstől, a legégéstől??? Már mindegy.
Krisztus utolsó megkísértése című film jár az eszembe állandóan... Jézust megkísérti a sátán sokszor, egy valaminek viszont nem tud ellenállni... A sátán felajánlja neki hogy emberi életet élhet. Jézus nem tud nemet mondani, és az emberi életet választja. Azt az életet, amiben minden döntésnek súlya van, hiszen a legvégén mindenki elmegy... Mindenkinek megadatik bizonyos időszakasz, a végén hallállal. Minden döntésnek súlya van... Minden lépésednek súlya van. Ez jár a fejemben. Ezek az időszakok, az ürességek, az unalom... Mind arra való hogy előkészítsük döntéseinket a jövőben. Hogy meghozzuk felelősen a jövőbeni döntéseinket.
Futás után a tömény unalom, az vár otthon. Legjobb társam a magány? Nem hiszem. Erős vonzalmat érzek hogy bekapcsoljam a TV-t. Egy kis kedvezményt akarok, csak lefekvéshez hadd használjam... Csak elaludni. NFL megy megint, hadd nézzem kedvenc négerjeimet, hogy törik szét egymás agytekervényeit. Jah hogy ez nem releváns nem? Akkor hagyom inkább, elvetem a gondolatot, a nehezebb utat választom, és a TV bekapcsolása nélkül dőlök ki aludni. Remélhetőleg jól fogok aludni.
