Az utolsó mohikán.

A reggel nehezen indult. Tegnap rosszul aludtam el, rettegtem hogy unatkozni fogok, és hogy mit csinálok a hétvégén. Nem volt B-tervem, így féltem a mai szombattól. A reggel ezzel is telt, végül a terepmotorozás mellett döntöttem, a kifulladásig nyomtam. Aztán a futás, kifulladásig. Így második nap már könnyebben ment az 5000 méter, furcsa érzés volt, a végén már már felszabadulva ment... Persze a szenvedés az alap. 

Furcsa hogy diéta, meg így sport mellet se vagyok fáradt valamiért. Semmilyen gyorsítót nem szedek, se energia ital, se kv, se cukros üdítő, se semmi csoki, mégis tele vagyok egész nap energiával. 

Le akarom írni  a változást, ami velem történik, Én nagyon rég nem vagyok magamra büszke, és az utóbbi min 10 évben szerintem már 12-13 éve hogy nem vagyok kibékülve magammal. Utálom magam, nincs önbizalmam. Most ez úgy érzem megváltozik... Talán ma volt a fordulópont. Valami fejlődik belül, egy olyan karakter, karakterkezdemény akire felnézek. És ez önmagam. 

Talán az élet alapja is ez lenne, hogy kibékülve legyünk önmagunkkal, felnézzünk magunkra, büszkék legyünk az önvalónkra. Az utóbbi években gyenge voltam, elnyomtak, és engedtem magam elnyomni. Gyengének tartottam magam, így más igaza után mentem. Mást követtem, nem volt önbizalmam a saját véleményemhez. És ez a gyengeség belülről fakadt, egy önutálatból. Hogyan lehet követni egy olyan embert, akár véleményét figyelembe venni aki utálja önmagát?

Ez a változás nagyon kemény, és régen éreztem ilyet. Más így járni az utcákat, más így éjszaka sétálni a pesti éjszakában. Más motorozni, más autózni a nagyvárosban. Nagyon más. Régebben is voltak sikerélményeim, lány hódítások, hegymászások, pénz, karrier... De azok időlegesek. Azokat úgy értem el hogy nem voltam önmagammal kibékülve. Úgy érzem ez jóval mélyebb, hosszabb távú változás. 

Hirtelen pozitívaban látom a jövőmet, és a sok negatív múltbéli cselekedetemből valahogy egy, igazán pozitív emelkedik ki gondolataim közül. Amikor középiskolába kerültem első évben, azelőtt egész nyáron számítógép előtt ültem. Olyan gyenge fizikai állapotban voltam hogy kb összeroskadtam, és másoknak kellett segíteni engem bevinni az öltőzőben. Az élmény sokkhatás volt, és rá is nyomta a középiskolai éveimre a pecsétet. A szerencsétlenek közé kerültem, a lista aljára a következő években. Eljött a nyári szünet. Én elkezdtem futni járni. Kezdetben csak 800 métert tudtam lefutni. Tisztán emlékszem... Egész nyáron, minden második nap futottam, míg kb szét nem estem. A nyár végére már ment 2000 méter is, lefogytam vagy 10kgot. Az iskolába visszatérve a testneveléstanár tátottszájjal bámult rám. A középiskola végén, amikor elhagytuk az iskolát engem emelt ki hogy mennyit fejlődtem. Hihetetlen jól esett. Az a nyár brutális volt, nagy szenvedés, emlékezetemben benne van keményen most is. Ebből erőt lehet meríteni. Nem vagyok egy kis suttyó hernyó, akit mindenki elnyom örökké. 

Reggel az utolsó mohikán című film utolsó mondata jutott eszembe, én Csingascsjuk, az utolsó mohikán.  Ha egyedül leszek a földön is, aki felhagy a tv, szgép nézéssel, és mindenki más csinálja, én akkor se fogom feladni, és küzdeni fogok a térnyerése ellen, akár szóban, akár írásban, én, az utolsó mohikán. 

Délelőtt fodrász. Nem tetszek magamnak, amilyen szerencsés alkat vagyok, ha van egy kis súlyfeleslegem akkor a fejemen látszik. Hurrá. Van szerintem 3-4kg súlyfelesleg. Ma elkezdtem egy keményebb edzést/diétát, hogy lefogyjak kb ennyit. Elmentem futni, 5000 métert. Hát... Kemény volt, de sikerült. Bár nagy szenvedés árán. Holnap holnapután is akarok ugyanennyit. 

Rossz az idő hétvégén, ezért kétségbe vagyok esve, haverommal megbeszéltük hogy megyünk tóra úszni. De nem lesz strandidő. Más programtervem nincs a hétvégére.

Az este enerváltan jön el. Talán most kerülök a legközelebb ahhoz hogy bekapcsoljam a tv-t, vagy szgépet. Rengeteg a gondolat a fejemben, hogy ezt hülyeség csinálni, senki nem csinálja. Kell egy kis élvezet az életben, kell a szgépes játék. 10. nap. Már eddig megcsináltam. Végig kell vinnem. Nagyon rossz este. Kettős érzéseim vannak, vagy elalvás, és akkor valahogy hátrahagyom ezt a napot, vagy elindulok valamerre. Az elsőnél kötöttem ki, szokásos gyötrő gondolatok között alszok el nagy nehezen. 

Azt vettem észre hogy már a gondolatokban sem tudok elmerülni a fantasy világok nyújtotta élvezetben. Fogynak az emlékek, egyre jobban csak foszlányok. Csak az én életem van, és a problémáim, bajaim, amiket meg kell oldani. Nagyon nagy feladat egy ilyen életet varázslatossá tenni, de más nem teheti meg, csakis én. 

Delelőtt jó nagyon, napfény, tópart, készülés a Balaton átúszásra, életem eddigi leghosszabb úszását produkálom, jó érzés a fejlődés. A fáradtság miatt délután alszok. Este kocsmai meccsnézés... sokmindenről nem maradok le, általában elmondható hogy elég gyengék az eb, vb meccsek, ez is az. Sokmindenről talán nem maradok le az első félidei argentin-horvát meccset látva.  Első félidó után hazatérek.

Nos, az esték a legnehezebbek... Napközben nem is vagyok otthon, vagy a dolgaimat intézem, könnyű megállni a fogadalmat, de ahogy legtöbb ember, amikor hazaér este, akkor jól esik bedőlni fáradtan a TV, szgép elé. Ennek hiányát érzem keményen, a semmittevős percek, órák...

Furcsa mód van energiám, talán a délutáni alvás miatt. Még azon is gondolkozok hogy futni megyek egy Margitsziget-kört. Felmerül a kérdés bennem, hogy ezt az energiát talán másra kellene fordítani. Millió ember a sportba öl rengeteg energiát, talán mi lenne ha ezt az iszonyatos energia mennyiséget nem magunkra, hanem a közösségre fordítanánk. Én aznap este kitaláltam hogy míg ki nem dőlök takarítom a lakást. Igazából a takarítás se rossz, bele lehet lendülni, így kb éjfélkor érek ágyba, elég szép rend lett.

Este azért gondolkozok magamon, motor, kocsi, lakás rendberakva. Stabil anyagi hátterem van, még plussz pénzem is van extra dolgokra, nincs hitelem se ilyesmi. Bár a Maldív-szigetekre nem tudok menni, és nem is akarok ,ilyen helyek nem izgatnak igazán. Szerintem ahhoz képest nem állok rosszul, van egy stabil alapom amiből ki lehetne indulni, elkezdeni a bnő keresést, később családalapítást. Illetve az életemet valahogy feljebb vinni, a manapság divatos kifejezéssel 'high-life' -á varázsolni. 

Délelőtt eladom a másik laptopomat is, amire nincs szükségem. Ebből is pénz folyik be. Így hogy van időm, meg nem baszom el az időt hülyeségekkel(TV.szgép), ilyesmire koncentrálok hogy mire nincs szükségem, min adjak túl...

Előveszem a motort, és megyek a végtelenbe vele. Terepmotor, imádok elveszni a semmiben. Van egy moto-cross pálya is, azon próbálgatom a moto-crossozást. Nagyon érdekesnek találom, mindenféleképpen fejlődni akarok, és időt beleölni. Semmihez nem fogható élmény, mozgásforma, át akarom még érezni sokszor. Este karbantartom a motort, jó érzés rendberakni.

Este megint focimeccs, és megint kimarad. A VB eltelik úgy hogy egy meccset nem nézek? Eddig nem néztem. Este kocsmában való TV nézés helyett megyek két kört a motorral. Nem tudom, olyan jól esett. Igazából antiszociális dolog előretört keményen. Nincs nagy kedvem emberek közé menni, 3 napja váltam el hegymászótársaimtól, azóta senkivel nem beszéltem kb élőben.Inni sincs kedvem, hízlal, nem vágyok rá. Elég érdekes az élet alkohol nélkül is.

Elég érdekes az élet? Pozitívvá kezd válni az egész? Már nem olyan gyötrelmes elindulni elkészülni az ágyba, mivel úgy érzem mintha javulna az életem... mintha újra belejött volna az izgalom, és a kaland.... A Balaton átúszás izgalma, holnap is tóra megyek edzeni, úszni fogok. Teljesen új élmény hogy milyen lesz hosszútávon úszni, sose csináltam. Iletve a második a dolog, a motocrossozás. Ez a mélyhomokban lévő motorozás nagyon új, úgy érzem olyan világ ez amiben nagyon sok szépség lakozik. És ennek a világnak a kapuján állok? Talán.

Nyugodtan megyek aludni, kíváncsian várom a holnapot, úgy érzem fejlődök valamerre... Talán karakterfejlődés? Talán érzem, hogy ha már 8 napig kibírtam, akkor már... egész nyáron talán? Nem hiányzik már a TV, szgép... Csak a foci vb... azt nézném nagyon, ugye csak 4 évente van. Nagyrészt ki fog maradni szerintem, de sok meccset láthatok majd kivetítőkön, kocsmákon keresztül. Talán kompenzációként megkapom eddigi életem legjobb nyarát? 

Végre egy jó nap. Már egy ideje felvetődött bennem a Balaton-átúszás. Oda készülök, készülünk egy haverommal. Mivel van időm, tavon vagyok. beach, napfény, úszás. Nagyon jót tesz, és a cél is hogy megcsináljam az átúszást. Régi laptopomat jó áron eladon, a másikat is előkészítem eladásra. Estére veszem észre a leégést, de nem számít. Az este lassan, fáradtan, és unalmasan telik, ez már így fog maradni egész nyáron? 

A hétvége kipihenése... Megint az a probléma hogy padlón vagyok, energiám semmi, aludni nem tudok, de elvonni a figyelmemet se tudom erről. Így nagyon nehéz. Este hasonló, kínosan lassan megy az idő, alig várom hogy elteljen a nap, várom a holnapot. Az ilyen napoknak sok értelme nincsen, csak a várakozás, regenerálódás. P 

Életem egyik legszarabb éjszakája volt, de tényleg. Émelygek, fáj a gyomrom, nem tudok aludni, egész este forgolódok. Téli menedékhelyen vagyunk, se mosdás, se fürdés, se semmi. Ilyen körülmények között kell aludnom egy csapat idegen között. Sokszor megbánom hogy kijöttem ide... Nagy szívás az egész.

Reggel alig megy a felkelés, a többiek csúcstámadnak, én leereszkedek, mert erőm az semmi. Ereszkedni nagyon rossz, főleg amikor 1800 méter kell ereszkedni. Az intenzív hegymászások miatt nekem a térdem ment tönkre, gyomorfájással kiegészítve nem olyan vicces a dolog. Nagy nehezen, szenvedve leérünk, este haza, 6 órát út vissza Pestre.

Felmerül bennem a kérdés, hogy kell-e ez nekem. Már egy ideje magashegyeket mászok, voltam sok helyen. Egy idő után elmúlik a varázslat, a magashegyek varázsa. Ha látsz már 100djára hasonló hegyeket, akkor már nem nézed meg őket, ha nem megszokod. Nekem úgy érzem elmúlt a hype, ami megmarad a gyötrelmes 12 órás kocsiút, fájdalmas ereszkedés, és feljutás a hegyek közé. Ennyi. A jövőben erősen átgondolom hogy megyek-e idén egyáltalán még. 

Kinnt vagyunk Szlovéniában, itt nincs kísértés mivel a semmi közepén vagyunk, távol minden modern eszköztől. A hegymászásról röviden annyi, hogy nekem a harcot jelenti. Manapság, főleg a férfiak világában hiánycikk a küzdelem, és a harc. Nekem a hegymászás ezt jelenti, célok leküzdése, csúcsok meghódítása. 

Sajnos néha sok a harcból, mint a mai nap is. Egész napos konstans fájdalom, nehéz felmenetel. Sokszor megbánom hogy eljöttem szenvedni, mert ez szenvedés sajnos. Kb 8 óra alatt érünk fel, az éjszakát egy igénytelen téli szálláson töltjük egy csapat idegen szlovénnel 2100 méteren. 

Sivár készülődés a hétvégi hegymászásra.

Furcsa érzés, energiám nincs semmire, de aludni nem tudok. De tevékenységet végezni se... Valahol a semmi közepén vagyok, csak a gondolataim gyötörnek életem rossz döntéseiről. Ilyenkor menekülni szoktam, TV, szgép elé hogy teljesn el gyorsan idő. Ezek híján ólomlábakon mennek a percek, órák, a készülődés, pakolászás unalmas perceivel. Vége elérkezik az este, irány Szlovénia, és a 6 órás autóút. 

Unatkozok, így jobb híján sokmindenre van időm, olyasmi dolgokra amit eddig halasztottam, nem csináltam meg. Kb 10-15 dolgot beszerzek/megoldok amire eddig nem volt időm. Most esik le hogy a kezdődik a foci-VB. Istenem, ez így nehéz lesz. Az otthoni meccsnézés szóba se jöhet a kúra során. Néhány meccset viszont meg fogok nézni valamely belvárosi kocsmában, ez kimozdulás egyben, szocializáció is.

Kaptam felajánlást hogy menjünk hegyet mászni hétvégén Szlovéniába, jobb híján megyek, mivel más programom nincsen. Olyan vagyok mint egy gyerek, aki minden felvetődő programra igent mond kb. 

Éjszaka nehezen megy az elalvás, majdnem megszegem a fogadalmat és bekapcsolom a TV-t hogy segítsen elaludni. De ehelyett saját fantáziavilágomba menekülök, egy olyan világba ahol egy koboldkirály vagyok, akinek nagy hatalma van, kb egy intésére városokat emelnek a semmiből, vagy pusztítanak el örökké. Ez a szerep menekülés a valóság elől, amiben ugyanis a egy súlytalan senki vagyok. 2018 nyarának egyik célja, hogy ebből a súlytalan valakiből egy magával elégedett VALAKI legyen.