Lassan úgy érzem vége, ha nem változtatok. Már több mint egy éve nem írtam, most újra a blogozásból próbálok erőt meríteni. Talán a viszonylagos publicitás erőt ad, hogy véget vessek ennek. Az utóbbi időben elég mélyen vagyok, Úgy érzem radikálisan kell változtatnom, újrakezdem a fckmodernworld projektet, tehát szgép, tv, könyvek, nélküli életet választom. Nem kissebb a célom, minthogy egész 2018 nyarát végigcsinálom... Nagyon nehéz lesz.
1. nap. Jobb híján, kedvenc tevékenységeimet csinálom. Előveszem a terepmotorom, és kimegyek a Budakalász közeli hegyekbe. Fél napot motorozok, életem egyik legjobb kerekezése a hegyekben. Második kedvenc tevékenységemről nem igazán írok, mivel egyben másodlagos pénzkeresési lehetőségem is. A nap második felében ezt csinálom, hajnali 2kor érek ágyba, a fáradtság miatt hamar elalszok.
Pozitív bejegyzést írtam, de a változás nem exponenciális. Lassan haladunk a jó irány fele, és sok a nehézség. Nem megfelelő tempóban halad az életem jó irányba, így megint előveszem ezt a dobjunk el minden technikai szart kártyát.
Azon vettem észre magam hogy munka után gép előtt disznólkodom egész este, ez így nem mehet tovább.
Munka után hazatértem, ki voltam hulladva. Kibírtam hogy nem kapcsoltam be a tvt, szgépet. Ehelyett majdnem elaludtam. Nagyon fáradt voltam, nem volt kedvem semmihez. Jól esett csak feküdni, és majdnem aludni. Este síelés volt betervezve.
Ha előkapom a tvt, szgépet, biztos nem megyek Visegrádra.. De így nem volt más választásom, összesen másfél órányi síelés volt Visegrádon. Igen, totál egyedül mentem oktatásra, majd utána egyedül jártam ki síelni. Kb 2 órányi vezetés oda vissza, másfél, vagy két órás síelésért. De kit érdekel, megéri. Ilyen tevékenységgel rég találkoztam ami ennyire megnyerő, vonzó és addiktív lenne. És annyira új mozgásforma, hogy körülbelül letehetetlen. Egyszerre adrenalin, élvezet, és gyorsulás. Ajánlom mindenkinek.
Este hazatértem jó érzéssel, jó döntés volt kimenni. Amikor mentem fel a kegyetlen lassú felvonóval, valahogy büszke voltam megint magamra hogy itt vagyok. És nem máshol, nem gép előtt tespedek. Hanem sílejtőkőn száguldozok.
Este nehéz volt elaludni, tv nélkül. Jár az agyam a holnapi napon, a mai napon. Nem tudtam nyugodtan elaludni mielőtt nem zárom le tényleg a napot. Például nem pakolok el stb. Régebben igénytelenül elaludtam, bekapcsoltam a tvt és ment az alvás. Most nincs ilyen, kb éjfélig tettem vettem, pakolgattam, rendbe szettem kicsit a dolgaimat. Aztán kicsit lenyugodtam, és nyugodtan tértem a sötét birodalomba.
A nap végi alvás... Olyan mintha egy kis halál lenne. Mintha meghalnál. Egy nap olyan mint egy kis élet. Nem mindegy hogy zársz le. Minden lefekvés előtt lesújtanak az aznapi tevékenységeid. És átgondolod őket, ezek járnak a fejedben. Kemény itélet. Olyan mint egy ítélkezés, amiben ítélkezel az aznapod felett. És ha undorítóan csinálod aznap a dolgokat, vagy nem tevékenyen, akkro ostorozod magad, hogy mennyi lehetőségről lemaradtál. Ez így van rendjén.
Holnap este megint összeül az ítélkezőszék, amikor lefekszek aludni, és ítélkezek saját mgam felett. Büszkén szeretnék elaludni, és nyugodtan.
Ti hogy nem éreztek valamit amikor gép előtt tespedtek mint egy zombie, vagy tv előtt chipset zabáltok, valami nem stimmel? Tudjátok, önazonosulás... Ez a karakterünk? Egy félhalott ember, testben, és lélekben is halott, csak más virtuális világokból merítkezik valamit. Ezek vagyunk mi?
A virtuális világokból kikkel azonosulunk? Hősökkel, harcosokkal, kalandorokkal, pilótákkal... Ezek akarunk lenni. Az hogy milyen virtuális világba menekülünk, attól függ, milyen karakterünk van, mi áll hozzán legközelebb. Ez csak illúzió!!! Nem ülünk a csodaautóban, nem kalandozunk Narnia világába...Életem legszebb pillanatai ahhoz köthetőek, amikor önazonosulni tudtam magammal, és szerettem aki vagyok:
-amikor 0 erőm volt, mégis összeszedtem összes energiám hogy elmenjek boxedzésekre
-amikor terepmotoroztam mint egy őrült, a semmi földjén, kietlen vidéken, úgy éreztem magam mint a szabadság nagykövete, aki bárhová eljuthat, bármit megtehet ebben a mad max világban
-amikor 90 lóerős nagymotorral repesztesz a pesti forgalomban, példát felmutatva a kisgyerekeknek, hogy csinálják utánam ha nagyok lesznek, mert nagyon jó dolog ez
-amikor egyedül voltam 30 napot az Alpokban
-amikor egyedül kezdtem el sziklát mászni tele félelemmel
-amikor lefelé síelek a hólejtőkőn
-amikor falatmászok írtó erős pályákon
Ekkor érzem hogy valaki vagyok. Akkor belül mosolygok, és tudom jó ez az irány, Ez vagyok én, egy kibaszott harcos. Ilyen események után bátran nézek a türkörbe... Minden 18+os fiú, férfiben szerintem ez benne van. Belül harcosok vagyunk, akik ilyen dolgokkal tudnak azonosulni. Ha visszamegyünk az időbe, minden régen kezdődött... Amikor még csak vadásztunk, és vándoroltunk az ősidőkben, az az igazi énünk. Akkor is tele voltunk adrenalinnal, és veszéllyel. Most is így kell élnünk, máshogy lehet, de nem biztos hogy érdemes.
Ideje választani melyik utat választjuk, Én már megtettem.
Rég nem volt bejegyzés. Több oka is volt, mivel 100%os napjaim kevés volt, amikor nem használtam szgépet, tvt, telefont...
Szomorú is lehetnék emiatt. De nem vagyok az, mivel nagyon korlátozottan használom immár. Érezhető a különbség.... A virtuális világok iránt megvetéssel, és elfordulással gondolok. A fbookot, internetet ismekredésre, más emberek megismerésére használom csak. Programokat nézek, kirándulásokat, városnézéseket. Idegen emberek közé járok, és elkezdtem élvezni az egészet. Adrenalin és kalandfüggő lettem kissé, megvetem az embereket akik tv előtt ülnek. Megvetem őket, és nem akarok közéjük tartozni.
Olyan ember lettem akiből kívánkozik a kaland, az új dolgok megismerése. Nem kívánom a meleget, a kényelmet, a gép előtt ülést. Nem elégít ki az ilyen cselekedet. Én izgalmakra vágyok, új élményekre, új, nyitott emberek megismerésére. Folyamatosan tervezem a hétvégéiem, hívogatok régi ismerőseimet erre az eseményekre. A hétköznap estéim folyamatosan telve vannak, vagy az új ismerőseimmel találkozok, vagy sportolok, de azt is főleg másokkal.
Az elmúlt 1 hónap során sok embert megismertem, majdnem lett bnőm is. Találtam egy kedves lányt, akivel Bécsbe is elmentünk, és együtt voltunk 2 napot... Végül csak barátok lettünk, de jó érzés az ilyesmi.
Amikor kezdtem a blogot, nem volt semmim, 0 barát, se bnő, se semmim nem volt. Most úgy érzem alakul valami, elindult valami hogy szánalmas életemből legyen valami, bár még az elején járok, de felfelé ível a dolog.
Ajánlom ezt a motivációs videót mindenkinek, aki hasonló cipőben jár, 3:40től érdemes nézni:
Aki hasonló cipőben mint járt, mint én, hogy nincs semmije, csak a tetves virtális világ... Se barátai, se bnője. Semmink nincs. Ilyenkor jön a 'Showtime'. Ilyenkor kell odatenned magad, és kreálni egy új világot, 0-ról. Új barátokat szerezni, új ismeretségeket, udvarolni lányoknak, új élményeket, és új ismeretetek szerezni. El kell indulni a szarból felfelé, mert innen csak felfelé vezet az út. Kemény a küzdelem, de a hegycsúcson vár ránk a napfény, és a szebb élet reménye.
Az utóbbi időben többszöri visszaesés történt, téli szünet volt, 12 nap szünet. Mégse történt igazi áttörés, és betegségkezdeményt/gyengeséget bemagyarázva magamnak töltöttem napokat a gép, és a tv előtt. Mert ez volt kényelmes. Illetve az elégedett ség... Ha csinálok valami extrát, ami túlmegy a komfortzónámon, akkor utána elégedett leszek. Ilyenkor megnyugodok, aminek hatására a rákövetkező másfél napban csak döglés van, és nyomor tv előtt. Nah ez se jó, sose szabad elégedettnek lenni, végig kellene vinni, tisztán.
Az álmom, egész január tv, és szgép nélkül. Elkezdem a visszaszámlálást.
Szilveszter... Nekem rémálom. Megint egyedül voltam természetesen, mint az utóbbi 10 évben. Nem szeretem ezt az ünnepet igazán, ez azoknak való, akiknek nagy, bulizós társaságuk van, és jól érzik magukat ebben a világban. Kissé beteg is voltam, így szánalmasan töltöttem otthon egyedül. Bekapcsoltam egy filmet, és füldugóval néztem, hogy még véletlenül se halljam a kinti zajokat, dörrenéseket. Nem akartam a külvilágra gondolni, és hogy mindenki vidám, és szórakozik.
Napközben a hegyekben sétálgattam, szép idő volt, este edzőterembe mentem. Az este borzalmasan kezdődött, visszatért az égető érzés, hogy uh, nem nézhetem az NFL-t, dartsot se. Az edzőteremből látszódott a Darts elődöntő(Világbajnoki), azt kuksolva látthattam azért. Nagyon negatív volt, függőség, és kínzott a gondolat hogy este otthon nem vár semmi, csak az ágy aludni. Éppen azért inkább kocsikáztam éjszaka, majdhogynem céltalanul, hogy kifáradjak, és nyugodtan aludjak.
Láttam egy szétvert régi Opel Corsa-t. A dózsa györgy úton van lerakva, lehet szilveszterkor verték össze, és kirakták csak úgy szegényt a fagyba. Megsajnáltam szegény kocsit. A tárgyak iránt nem szoktam érzelmeket kimutatni, de annyira szerencsétlenül álldogált kinnt. Sokak szerint az életünk minőségét a nevetéseink száma határozza meg... Elképzeltem ahogy ezek a vandálok visítozva, orditozva, nevetve verik szét szegény autót. Mégis milyen szadista nevetés ez... Nah jó gyerek voltam vandálkodtam, meg most is szoktam szétverni it cuccokat, egereket, billentyűzetet, de az autó az más szerintem. Az autóra felnézek, mint egy eszköz ami kalandokba visz, az álmaidhoz. Egy eszköz ami kinyitja előtted a világot... Szomorú hogy ilyen sors vár rájuk a végén.
Az elalvás a várakozásokkal ellentétben könnyen zajlott.
Azért mert az utóbbi hétben többször elvesztettem a harcot, és a lelki erőt hogy 100%osan olyan olyan napot tartsak amikor nem használok szgépet, telefont. Általában napi 1-2 órát használtam, majdnem minden nap, ami nem vészes.. De kevés olyan nap volt amikor egyáltalán nem. Gyötrelmes napok ezek, a társadalom perifériájára kerültem az már biztos.
Van egy film, amit mutattak nekem, iszonyatos:
https://www.youtube.com/watch?v=A-rEb0KuopI
Már abban a státuszban vagyok, mint ebben a filmben az emberke, amikor már konyul le a szája, és a szája szélén fix megjelenik a búbánat jele. Készült rólam egy kép, amin ez látszik. Megdöbbentő... :(
Volt egy céges parti. Uram isten, mindenki jól érezte magát majdnem, ahogy figyeltem néhányan gyötrődtek azért, de a 90% jól érzi magát, én meg... Annyira érzem hogy nem illek ide semmilyen szempontból. Másfél nap együtt, olyan emberekkel akik mások mint én, mások az érdeklődési körünk. Itt mindenkinek álmai, vágyai vannak az IT szakmában, és egymást, egymással álmodoztak hogy milyen szép lesz a jövő, és milyen nagy álmokat váltanak valóra együtt, hiszen ez a hobbijuk is, hogy kockák. Én nem beszéltem ilyesmiről senkivel sem, hanem nyíltan elmondtam mindenkinek hogy szarul érzem magam. Persze ebből mindenkinek kiderült hogy mekkora lúzer vagyok, mert nyíltan beszéltem a dolgokról, és nem felsíneskedtem. Látom mások is zombie-kké kezdenek válni, látom rajtuk összes vannak esve fizikailag, arcberendezésügyileg, csak nem beszélnek a dolgokról.
Nem vagyok jó helyen, ez nem az én helyen. Utálom a helyzetet amiben vagyok, és nagyon rossz érzés. Úgy érzem a mai társadalom megaláz emberi mivoltomban, és elvárja hogy olyan dolgokat csináljak amivel teljesen elveszik életem értelmét, és elveszik az emberi méltóságom legkisebb szikráját is.
Most hétfő hajnal van. a szorongástól nem tudok aludni...Újabb munkahét, újra nem fogom látni a napocskát majdnem 5 napig, hiszen amikor hazaérek már sötét van, reggel meg kocsiból süt be kicsit az üvegen keresztül. Ennyi marad nekem. :(
Lábra állás sajnos nehezen megy. Így otthon pusztulkodtam magamban. Dolgozgattam, illetve a tehetetlenség miatt videózás, filmezés volt soron, Mint írtam betegség esetén ok hogy ilyen eszközökhöz nyúlunk, legalábbis nekem belefér. Ki se tudtam mozdulni semerre, maximum ételért a közértbe. :(
Még mindig nem vagyok 100%os. Nem megyek be munkahelyre. Reggel megfájdul a lábam, a derekam is. Szerencsétlennek érzem magam, kb dél körül megyekk i először a lakásból, kb zombiként megyek a legközelebbi közértbe ebédet venni. Heroikus emberi lét? Itt vonszolom magam mint valami holdkóros, gyengén, fáj sokmindenem. Micsoda heroizmus. A filmekben lefestett hősök, akik mindenen átmennek, tűzön vízen át, és nem törődnek fájdalommal sem akadállyal, léteznek valyon? Én elesve érzem magam, és nagyon nehéz ezt beismerni. Esendő vagyok, sebezhető, és gyenge. Semmi heroikus nincs benne.
Nem vesz rá a lélek hogy dolgozzak. Inkább szétverek egy egeret, jobban leszek tőle. Ez az átkozott szar, a nyavalyás apple vezér, steve jobs hozta be. Hogy rohadna meg. Ez az egész informatikai szarság csak arra való hogy a börtönben sínylődő ember életét valahogy feledtesse, és szőnyeg alá söpörje a problémákat, egy eszköz arra hogy kimeneküljünk a rideg valóságból. Ahelyett hogy felkelnénk és szembenéznénk vele, és tegyünk ellene. Nagyon negatív ez a nap.
Még szétvernék valamit.
Tehetetlennek érzem magam.
A héten újra elutasított egy lány. Nincs senki más kinézve.
Este ki kell mozdulnom, bármi is legyen, van egy hegy Budaörsön, ahová éjszakai is fel lehet menni, és nagyon szép a kilátás, oda megyek. Nem volt jó ötlet, felfelé menet kiújul a lábfájás, és gyötrelmesen jutok vissza a kocsihoz. A kocsiban a sötétben egy nagy db fekete rotweiler várakozik. Kicsit megáll a szívem, idegen nagy db kutya, egyedül vagyok kb mozgásképtelenül. Ha akarna szétszedne. Feloltva a kocsi lámpáit látom hogy társa is volt, egy nagy fehér kutya. Nah ezt túléltük.
Györtelmes fájdalom jellemző, aludni alig tudok a szenvedéstől. Végül teleszedem magam gyógyszerrel, fájdalomcsillapítóval is jobb lesz. Most kissé a modern világ segít. Beteg vagyok, ilyenkor biztosítva vagyok, meleg helyen, biztonságban, gyógyszerekkel, élelemmel. Ilyenkor a modern világ pozitív, mert a vadonba szétszedne egy kutyafalka, vagy idegen majomcsoportok vernének szét bunkósbottal, éhenhalnék, vagy szétfagynék a semmiben. Így viszont könnyebben fog mennyi a gyógyulás remélhetőleg.
Szörnyű munkanapom volt. Összezárva egy szűk, sötét szobában egy karrieristával, aki 60 évesen is csak a karrierre, szgépekre, technológiára, innovációra gondol... Mennyire mások vagyunk. Mellesleg beteg is volt kissé, így sikerült elkapnom egy betegségkezdeményt.
Bezártság, szgép előtt... Unalmas, felszínes beszélgetések, viccek. Erről szól egy munkanap. Felveszed a szereped, aztán állandóan koncentrálsz, és türtőzteted magad hogy nehogy kiess belőle. Sokszor nem sikerül a kontroll... Lelkileg és testileg is megviselt a nap.
Hazaérve éreztem hogy nagyon gyenge vagyok, és fáradt, sőt talán kissé beteg is. Nem tudom hogy lelkileg, vagy testileg viselt meg joobban az eset. De az biztos hogy megviselt. Megfáztam kissé, muszáj volt pihennem, és feküdnöm egész nap.
Úgy döntöttem arra koncentrálok hogy ne legyek beteg, így rengeteg C vitamin, gyümölcs mellett feküdtem a meleg ágyban. Ilyenkor, ha az ember beteg, gyenge, és nem tud kimozdulni, ilyenkor úgy érzem megengedhető a virtuális világokba menekülés. Fájdalom stb.. esetén alkalmazandó lenne minden téren. Ilyenkor a valóság nem tartogat semmit, csak lassú szenvedést, fájdalmat, és tehetetlenséget. Ilyenkor megengedhető hogy elmenjünk kissé lélekben máshová. Társadalomkritikus filmeket néztem, Taxisofőr, Richard Nixon merénylet, illetve egy thriller, Angyalszív. Az első kettő mély benyomást tett rám, és nagyon különleges antikapitalista darabok, és a mostani helyzetemhez erősen passzolnak. Éjszaka szerencsére éreztem hogy a sok pihenés miatt jobban lettem.
