4kor összecuccolok és indulok... Este 9kor futni akarok menni. Jah nem akarok, de kell. Addig van... számoljuk csak.. uramisten 5 óra.  Semmi program.

Csak a magány, és a tétlenség. Céltalan bolyongás zuglóban. Beszéltem a munka társammal, idősebbe mint én. De erősen tudja mit fog csinálni az élete hátralévő részében. 3-4 év után és ott fog ülni gép előtt, és meghunyászkodva, kockaként éli tovább az életét. Én nem tudom, hogy mi lesz velem. Nincsen meghatározott, célzott jövőképem. Ő testesíti meg a nyugodtan folyó, erős, és mindig ugyanabban a mederben folyó folyót. Én viszont nem elégszem meg hogy egy mederben follyak, egész életemben. Én ki akarok dönteni, ledönteni gátakat, elönteni erdőket... Ha kell településeket. Én vagy a háborgó özönvíz, aki nem elégszik meg azzal hogy a számára kiöntött mederben follyon szép csendben le.

Ha a negatív oldalát nézzük, nézhetünk más hasonlatot is. A munkatársam egy fa, erős gyökerekkel, erős törrzsel. Ő a boldog tudatlan, aki nem akar vbáltozni. Meghatározott dolgokat csinál, el van döntve neki mi a jó, és mi a rossz, megvan az értékrendje. Én viszont meg valami gyökértelen, összevissza ágazó, gyenge törzsű fácska vagyok, akit össze vissza csap a szél, és az időjárás.

Régebben majdnem minden cslekedetemet a pénz motiválta. Azóta rájöttem mennyire hazugság volt az egész... Kihúztam magam alól ezt a cselekvési motivációt. Így gyakorlatilag négy fal között ülve tipródok az élet mibenlétén, és keresve új motivációkat. Nehéz találni. Nagy nehezen találok... Majd futni is elmegyek. A futás is unalmas, futunk mint a hülye mókus a kerékben. Körbe körbe. De megvan. Lefárasztom magam, aztán annak örülök hogy pihenek. Legalább ennyi öröm jutott mára.