A mai nap életem egyik legdurvább napja volt, minden értelmben, feldolgozni azt csak, napok, hetek után lehet úgy érzem. Majdnem itthagytam ezt a világot amiben élünk.

Délután motorral megyek réteken, völgyeken át. Jó az idő, úgy gondoltam hogy nem kell most hosszúnadrág, csak a környékere megyek egy kört... Rosszul tettem... Rövidnadrágomba beszáll egy darázs, vagy méh, ami megszúr felsőcombon. Ami nem is nagy baj, ha nem vagy allergiás a csípésre. Ma kiderült, én az vagyok.

Brutálisan legyengültem néhány órán belül, légzési zavar, szívzavar, és izomfájdalom. Mindez egyben... Már majdnem összeesve érkezem az orvosi rendelőbe. Itt már csak tántorgok, nagyon rosszul vagyok. Kétszer eszméletemet vesztem, azt se tudom hol vagyok, ősszehányom magam ájulás közbe. A földön fetrengek a rendelő közepén, nincs erőm felülni, vagy lefeküdni az ágyra. A mentők kiérkezéséig fel se tudok kelni, Szerencsére később jhobban leszek, bevisznek a sürgősségire, és már haza is engedtek, 4 injekció után jobban lettem,

Életem egyik legnagyobb spirituális élménye volt a két eszméletvesztés... Mélyebb volt bármilyen álomnál, és olyan pozitív hogy leírni nem lehet. Olyan érzés amit leírni is nehéz, nem hogy a mai nap, de még hetekkel később sem... És feldolgozni? Talán sohasem. Valami mintha várt volna a túlvilágon, valami pozitív, valami szép. Megfogalmazni nehezen lehet, nem emlékszem semmire, csak arra hogy hosszú volt, és lélekemelő. Annyi biztos, hogy a túlvilághoz való kapcsolatom sose lesz ugyanaz, mint azelőtt... Abban a pillanatban azthittem meghalok, ott az orvosi rendelőben. De ez nem volt negatív, sőt vágytam a túlvilágra, újra el akartam veszíteni az eszméletemet, hogy megin átéljem azt amit akkor.