Mérhetetlen visszaesés. Ember vagyok, és nem robot. Lehetne így védekezni a történtek után... Vasárnap megengedtem magamnak hogy filmezzek, stb.. Valahogy az egész továbbhúzódott hétfőre is, és munka után is 1-2 órát digitális világunkban töltöttem. Utána megostoroztam magam, és késő este mentem el falat mászni.

Itt elég furcsa dolog történt. Bementem a terembe, és Eddie Vedder - Society című száma szólt. 

A szám erős társadalom kritika, irigységről, a önzőségről stb.. Egyik kedvenc számom. Erős összhatás volt, mintha valami vezeklés lenne. Mintha Valaki fenntről küldött volna egy üzenetet, hogy hoppá, letértél az útról, és most jelzem neked ezzel a számmal.

A tegnapi események hatására állandóan jár a fejemben lévő agy, nem hagy nyugodni. Tele vagyok gondolatokkal, már 20.djára újrapörgetem a dolgokat, vajon mit csináltam rosszul, mit nem. Nehéz percek, nehéz órák... Szerencsére rövid nap van, mivel kb délben keltem, hulla vagyok fizikailag. 

Menekülni akarnék a valóság elől, és ilyen súlyos történtek elől elbújni... Így viszont muszáj feldolgozni magadban, jóval nehezebb. Ha bekapcsolsz egy filmet akkor könnyű lenne, csak bele kellene merülnöd a történetébe, és ideig óráig félresöpörni a saját problémáid.  Ekkor viszont nem fejlődsz, nem kerülsz ki sehogy a történtekből. Az ilyen eseményeket fel kell dolgozni úgy érzem, és ki kell hoznod magadban belőle egy következtetést. Vagy valamit rosszul csináltál, rosszul szóltál, megbántottál valakit, és legközelebb mellőzöd, vagy kihozod magad győztesnek, és felemelt fejjel állsz az események után.

Úgy érzem a második eset van, nem hunyászkodtam meg, felemelt fejjel, büszkén állok éppen, és megerősödve. 

Aznap este nem tudtam kimozdulni, így bennt takarítottam, mihez hangoskönyveket kapcsoltam be a szgépen. Úgy érzem ez most belefért, vasárnap van, takarítani unalmas... De nem lesz belőle rendszer.

Olyan inger gazdag napom volt, mint talán soha... 

12 óra hegymászás, télen az Alpokban, jégcsákánnyal, hófalakon át, éjszaka... 8 óra vezetés oda vissza. Elvesztettem egy hegymászó haveromat. Jó kapcsolatunk volt, tele voltunk tervekkel a jövővel kapcsolatban, közös céljaink voltak hogy hová megyünk nyáron, melyik hegyekre... Most mindennek vége. Elvesztettem a hegymászó társaság egy részét is, akikkel járni szoktam...

Mindezt azért mert hosszan beszélgettem az egyik lánnyal,  Szenvedélyek viharába kerültem, ezt a haveromat gyengéd szálak fűzték a lányhoz. Ezt nem tudtam. Emiatt horrorrá változott a nap. Törölt mindenhonnan fbookról, stb... Egy kapcsolat megszakadt, az álmok dugába dőltek. Lehet hozzá mást keresni. Mellesleg a lány elég vonzó teremtés, így furcsán érint az egész. 

Sok kapu bezárult ma, viszont újak is nyíltak. A történtek hatására néhány arccal a társaságból úgy érzem közelebb kerültem, és remélhetőleg sok kalandot élünk majd meg a jövőben együtt, a magashegyek között töltve. 

Adrenalin, hegymászás, kaland, vonzalom, dráma... Mindezt egy napba sűrítve. Olyan mintha egy filmet néznék, csak én vagyok éppen a szereplő. Igen, régebben csak filmeket néztem, most viszont olyan mintha szerepelnék benne. A sok ingertől nem tudok aludni, nem tudom feldolgozni a történteket. Hajnali 5 van, és nem jön álom a szememre. Virtuális világban élő egyének ezt lehet sosem élik át. Sajnálom őket.

Pénteki nap volt. 

Igazából eseménytelen nap anti-technológia szempontból. Nagyon el voltam havazva készülődéssel, holnap ugyanis egynapos hegymászás az Alpokban. Erre fel kell készíteni az autót, illetve a felszereléseket, előkészülni stb. Semmi extrém nem történt, és az elfoglaltság miatt nem is voltak nagy vágyaim hogy előkapjam a mai csodás társadalom modern vívmányait. 

4kor összecuccolok és indulok... Este 9kor futni akarok menni. Jah nem akarok, de kell. Addig van... számoljuk csak.. uramisten 5 óra.  Semmi program.

Csak a magány, és a tétlenség. Céltalan bolyongás zuglóban. Beszéltem a munka társammal, idősebbe mint én. De erősen tudja mit fog csinálni az élete hátralévő részében. 3-4 év után és ott fog ülni gép előtt, és meghunyászkodva, kockaként éli tovább az életét. Én nem tudom, hogy mi lesz velem. Nincsen meghatározott, célzott jövőképem. Ő testesíti meg a nyugodtan folyó, erős, és mindig ugyanabban a mederben folyó folyót. Én viszont nem elégszem meg hogy egy mederben follyak, egész életemben. Én ki akarok dönteni, ledönteni gátakat, elönteni erdőket... Ha kell településeket. Én vagy a háborgó özönvíz, aki nem elégszik meg azzal hogy a számára kiöntött mederben follyon szép csendben le.

Ha a negatív oldalát nézzük, nézhetünk más hasonlatot is. A munkatársam egy fa, erős gyökerekkel, erős törrzsel. Ő a boldog tudatlan, aki nem akar vbáltozni. Meghatározott dolgokat csinál, el van döntve neki mi a jó, és mi a rossz, megvan az értékrendje. Én viszont meg valami gyökértelen, összevissza ágazó, gyenge törzsű fácska vagyok, akit össze vissza csap a szél, és az időjárás.

Régebben majdnem minden cslekedetemet a pénz motiválta. Azóta rájöttem mennyire hazugság volt az egész... Kihúztam magam alól ezt a cselekvési motivációt. Így gyakorlatilag négy fal között ülve tipródok az élet mibenlétén, és keresve új motivációkat. Nehéz találni. Nagy nehezen találok... Majd futni is elmegyek. A futás is unalmas, futunk mint a hülye mókus a kerékben. Körbe körbe. De megvan. Lefárasztom magam, aztán annak örülök hogy pihenek. Legalább ennyi öröm jutott mára.  

Szerda. Otthonról dolgoztam. Semmi izgalmas nem történt, napközben ügyeket is kellett intéznem. 

Este vetítésre mentem, egy híres magyar hegymászó tartott előadást kalandjairól, 8000+os csúcsok megmászásáról. Lenyűgöző és inspriáló volt. Ő egy igazi kalandor, nem szeret zárt térben aludni, nem szeret ülni, és semmit nem csinálni. Stoppolva járja végig Európát, vagy Indiában lakik egyedül, barlangokban élve mint valami remete, ugyan mindegy. Keresi az élet értelmét, hogy miért van itt, ki önmagas, és hasonló sprituális dolgok. Példakép szerű alakot vízionálok, ő közel áll hozzá. 

Nem mindegy milyen példaképeket választunk. Nekem a kalandorok, világjárók, hegymászók, akik tűzön vízen át járnak kelnek, mindenen keresztül, adrenalinra, eseményre, élményre vadászva. Ez az ami elkezdett engem is éltetni. 10-en évesen nem gondoltam volna hogy ilyen leszek, hiszen akkor meghunyászkodó, nyugodt, biztonságra törekvő voltam. Azóta  ez megfordult. A biztonságra törekvés maga az élet halála. 

A vetítésen 8000+os csúcsok szerepeltek, legbelül tudom, hogy ki fogok menni a Himalájába, megpróbálni egy nagyobb csúcsot. Olyan vonzalmat érzek iránta, ami később csak fokozódni fog. Nyáron kinnt voltam az Alpokba, az is lenyűgöző volt. 30 nap egyedül, hegyet mászva. Életem megváltozott annak hatására, úgy érzem 7000-8000-es hegyek között még nagyobb lenne az eufória. 

Vetítés után tanácstalanul bolyongok egyedül a városban. Céltalanul, és mindenféle vágy nélkül bolyongok. Ördögi körben vagyok, nem akarok alkoholt inni, vagyis nem így egyedül, magányosan. Így viszont zárkózott vagyok, nem ismerkedek könnyen stb, nem beszélgetek emberekkel. 

Este hazajutok, kb 10órára. Két lehetőségem van, vagy dolgozok, vagy sportolok. Kimentem volna megint a Margitszigetre, egy körre, de most valamiért a munkát választottam. Kis lemaradás van, gondoltam lehozom. Nem tudom miért választottam a munkát, talán néha arra is kell koncentrálni, hiszen az az eszköz ami által megnyílnak később a kapuk. Ami által később világot lehet majd járni, hegyeket mászni, motorozni jó motorokon, eszköz arra hogy kinyíljon a világ, és más, jobb emberré vállj. 

Kedd. Lejárt a munkanap kb 16:00kor. Úristen, mit csinálok este 10ig? Programom van szerencsére, boulderezni megyek. Ez falmászás biztosítás nélkül, egyedül. Nem kell hozzá társ, se semmi. Magányosoknak megfelelő adrenalin, és erősítő gyakorlat. 

Olyan boulder clubban járok ahol nem voltam soha, azt se tudom mi hol van, teljesen kezdő vagyok. Itt mindenki rutinosan helyezkedik, és mozog. Igazából leszarom hogy kezdő vagyok, az egyik ismerősöm azért nem jön mert szégyelli hogy nem tud falat mászni. És akkor mi van? A legegyszerűbb útvonalakon próbálkozok, kissebb sikerekkel. Beolvadok a környezetbe, és elkezd repülni az idő. Ősztönös falmászási próbálkozások, pihenések, és mások trechnikáinak figyelése váltogatja egymást. Izgalmas dolog, beszippantott magába az egész.

Ritkán éreztem ilyen, főleg ha sportról van szó. Fel se eszmélek, már este 9 óra... Elment az idő. Olyan mintha egy másik világba csöppentem volna. Egy másik világba ahol falak léteznek, célok, megmásznivaló utak, és küzdelem. Fizikai küzdelem, és lelki küzdelem, a magasság és a félelem ellen. Tetszik a dolog.

Este elmegyek az az Erzsébet híd aljához kocsival, és elgondolkodok a látottakon, közben epikus zenéket hallgatok.

Este szinte elégedetten fekszek az ágyba, sikerült túlélnem. Sikerült nem nyúlnom se szgép, se TV-hez. Győzelem.

FCKMODERNWORLD4!! Megyek tovább a saját utanom, olyan úton ahol nem akadályoznak a sátáni gépszörnyek.

Hétfő munkanap. 17:00, lassan húzok haza a munkahelyről... Vigyem haza a szgépet? Persze, aztán könnyű lesz előkapni és csinálni rajta valami szarságot, ott hagyom inkább, hadd porosodjon a kis droid. Este futni megyek, este a Margitsziget, gyönyörű... A parlament, a belváros, a fények... Találtam egy lányt is, szép haj, szép arc, rövid szoknya. Kétszer összenézünk,,, De én futás után vagyok, és nincs kedvem most ismerkedni. Kár. Pedig már nincs veszteni valóm, 29 vagyok, nem volt még komoly barátnőm, mit félek az elutasítástól, a lebőgéstől, a legégéstől??? Már mindegy. 

Krisztus utolsó megkísértése című film jár az eszembe állandóan... Jézust megkísérti a sátán sokszor, egy valaminek viszont nem tud ellenállni... A sátán felajánlja neki hogy emberi életet élhet. Jézus nem  tud nemet mondani, és az emberi életet választja. Azt az életet, amiben minden döntésnek súlya van, hiszen a legvégén mindenki elmegy... Mindenkinek megadatik bizonyos időszakasz, a végén hallállal. Minden döntésnek súlya van... Minden lépésednek súlya van. Ez jár a fejemben. Ezek az időszakok, az ürességek, az unalom... Mind arra való hogy előkészítsük döntéseinket a jövőben. Hogy meghozzuk felelősen a jövőbeni döntéseinket.

Futás után a tömény unalom, az vár otthon. Legjobb társam a magány? Nem hiszem. Erős vonzalmat érzek hogy bekapcsoljam a TV-t. Egy kis kedvezményt akarok, csak lefekvéshez hadd használjam... Csak elaludni. NFL megy megint, hadd nézzem kedvenc négerjeimet, hogy törik szét egymás agytekervényeit. Jah hogy ez nem releváns nem? Akkor hagyom inkább, elvetem a gondolatot, a nehezebb utat választom, és a TV bekapcsolása nélkül dőlök ki aludni. Remélhetőleg jól fogok aludni. 

Visszaestem ebbe a nyomorult amőba pozicióba. Túl jól alakultak a dolgok, és visszaestem. Az elégedettség miatt úgy gondoltam kaphatok egy kis kibúvot. Aztán kicsit többet... aztán a határok elmosódtak, és ugyanott tartok mint előtte. Ma pl otthonról dolgoztam. Persze nagyrészt bohóckodtam ezen a szar interneten, és nem munkára használtam, emiatt le vagyok maradva sokmindennel, és most foghatom a fejem. Újrakezdem az egészet. 

Eltelt egy hét. Érezni a hatását a dolognak, jobban koncentrálok a munkában, sokkal sikeresebbnek érzem magam.Valahogy jobban látom minek van értelme, és mi a pótcselekvés.  A függőség csökken, és jobban érzem magam, jobb a közérzetem. Ha belenézek a tükörbe kezdek felemelt fejjel visszanézni. Valami véget ért, valami új van születőben. 

Hosszú munkanap volt, tele voltam este energiával, így futással ütöttem el az időt. Este gondoltam egyet és az autóban aludtam, valamiért kedvem támadt hozzá ehehez az extrémitáshoz. Unalmas már az ágy. Próbáljuk ki, parkolóban aludni ritkán szokott az ember. Két órányi alvás után azért kiténferegtem vissza a kényelmes ágyba, hosszútávon azért kényelmetlen az autóban alvás.